Bemutatkozás

kingaKedves Látogatóm! Szeretettel köszöntöm honlapomon!

Biztosan érezte már úgy, hogy ha valamit szívvel-lélekkel csinál, akkor megsokszorozódik az energiája, és szinte kifogyhatatlanná válik.

Nos, én is így érzek a grafológiával (más néven íráspszichológiával) kapcsolatban. Amikor kézírást elemzek, megszűnik körülöttem a külvilág, elhalkulnak a zajok és úgy érzem, megáll az idő. Azért szerettem meg, mert izgalmas, érdekes, rendkívül változatos és kihívásokkal teli tudomány. Elmélyíti önismeretünket, segíti problémáink felismerését és közelebb visz azok megoldásaihoz is, emellett segít abban is, hogy megértsük a környezetünkben élők viselkedését, reakcióit.

Kanyargós volt az utam, míg eljutottam a kézírásvizsgálat izgalmas tudományához. Míg korábban alkalmazott grafikusként az írásjelek és szimbólumok szépsége és a velük való vizuális kísérletezés fogott meg, most, grafológusként a kézírás látható esztétikuma mögötti rejtett tartalom, az emberi lélek rezzenései és a személyiség megismerésének lehetősége vonz. Grafológus oklevelemet a Grafológiai Intézetben szereztem 2011-ben. Szakmai ismereteimet azóta is rendszeresen bővítem, konferenciákon, előadásokon, szakmai fórumokon veszek részt. Még grafológushallgatóként második helyezést értem el egy országos pályázaton Erkel, a sakkozó hangászművész című történelmi grafológiai tanulmányommal, mely a gyulai Erkel Ferenc Múzeum állandó gyűjteményébe is bekerült. Szakmai tárgyú cikkeimet, tanulmányaimat a Grafológia c. szakmai folyóiratban publikálom. lásd: Publikációk

Grafológiai tevékenységem az átfogó személyiségkép készítéstől a párkapcsolati írásvizsgálaton át a gyorselemzésig szinte minden területet felölel, emellett szívesen elemzem már elhunyt személyek kézírását is.

Írásszakértőként a rendelkezésemre bocsátott írásminták (aláírások, szövegek) összehasonlítása során abban foglalok állást, hogy azok egy és ugyanazon személy vagy különböző személy kézírásai-e, a kérdéses kézírás/ névaláírás hamis, hamisított, valódi vagy torzított-e. Írásszakértői oklevelemet az Országos Írásszakértő Intézetben szereztem meg, itt készült szakdolgozatomban a stilizált nagybetűs írástorzítás sajátosságait vizsgáltam. Már egy éve tagja vagyok a Grafológusok és Írásszakértők Országos Szövetségének is, ahol szakmai ismereteimet folyamatosan bővíthetem.

Mottóm: „Az igazság nem mindig gyönyörű, de az utána érzett vágy mindig az.” (Nadie Gordimer)

Magánszemélyek és cégek felkérésére egyaránt dolgozom.

Kérdésével, problémájával, megrendelésével forduljon hozzám bizalommal, keressen fel valamelyik elérhetőségemen!

Szeretettel várom:

Mógor-Kárász Kinga

okl. grafológus, írásszakértő